Magyar (HU)English (United Kingdom)
gyerekek
Oktatási és Kulturális Minisztérium elleni per

Célunk: Per előtt, után, vagy közben, csak végezzék már a munkájukat és szűnjön meg a szegregáció!


A következő tárgyalás 2010. június 22-én 8.30-kor kezdődik a Fővárosi Bíróságon (Budapest, V. ker. Markó utca 27. II. emelet 43.).


Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) és a miniszter ellen etnikai szegregáció miatt nyújtottunk be keresetet a Fővárosi Bírósághoz 2009 szeptemberében. Azért perelünk, mert meglátásunk szerint a Minisztérium a 2003/2004-es tanévtől az ellenőrzési kötelezettség (ágazati irányítás) elmulasztásával fenntartja a cigány gyerekek iskolai szintű jogellenes elkülönítését.


Mi más lehet az OKM és a miniszter feladata, mint hogy biztosítsák a közoktatási intézmények törvényes működését, és ha kell, ellenőrizzék azt? A közoktatási törvény szerint egyébként nem is magának az OKM-nek vagy a miniszternek kell az ellenőrzést saját költségvetésükből finanszírozni és lefolytatni, hanem arra felkérhetik az önkormányzatokat is. Mivel ezt rendre elmulasztják, szerintünk felelősek a ’cigányiskolákban’ folyó szegregációért.


Az ügyet először 2009. február 2-án tárgyalták. Az Fővárosi Bíróság a pert folytathatónak találta, azaz elutasította az OKM és a miniszter kérését a per megszüntetésére. Ennek azért van nagy jelentősége, mert korábban így minisztériumot és minisztert sem pereltek még az esélyegyenlőségi törvény megsértése miatt.


Az OKM és a miniszter azzal védekezett, hogy a felelősségük nem állapítható meg most, mert a szegregáció fennállását „a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján valamely közigazgatási szerv a hatósági eljárásában, vagy a bíróság személyiségi jogi per keretében jogosult megállapítani”. Egyetértünk, ezért is kértük 2010. január 28-án, hogy indítsák meg a hatósági eljárásokat az önkormányzatok vagy az Oktatási Hivatal bevonásával ezek miatt a ’cigányiskolák’ miatt. Per előtt, után, vagy közben, csak végezzék már a munkájukat és szűnjön meg a szegregáció!

 

Kutatási adatok az iskolai szegregációról (Havas-Liskó 2004):

 

Önkormányzat Iskola Cigány gyerekek %
Békés Jantyik 56,1
Budapest IV. Langlet 59,9
Budapest IX. Mester u. 67. 87
Budapest VII. Hernád utca 66,6
Budapest VIII. Dugonics u. 90,6
Budapest VIII. Erdélyi u. 97,7
Budapest VIII. Német u. 59
Budapest VIII. Práter u. 57,9
Budapest X. MÁV telep 72,6
Budapest XX. Kálmán u. 61,3
Eger Iskola u. 59,9
Hajdúböszörmény Esze T. 71,7
Heves Hunyadi u. 56,9
Karcag Arany J. u. 55,8
Karcag Zádor u. 60,9
Kazincbarcika Május 1. u. 75,6
Kiskunfélegyháza Alpári út 73
Ózd Árpád vezér u. 71,2
Salgótarján Petőfi u. 69,7
Sárospatak Nagy Lajos u. 62,6
Szentes Berekhát u. 80,5
Tatabánya Iskola u. 80
Tiszaújváros Dózsa Gy. u. 74


 

A keresetlevél itt olvasható.

 

Támogassa adója 1%-ával

Támogassa adója 1%-ával alapítványunkat!

Adószámunk:
18250107-1-43


Tovább

PayPal

Támogasson minket! Paypal adomány küldésével vagy bankkártyájáról történő utalással támogathatja céljainkat! Köszönjük!

Panaszkönyv

Diszkrimináció érte Önt vagy gyermekét a közoktatásban? Írja meg, panaszát kivizsgáljuk! Mindenképpen adjon meg elérhetőséget!
btn_panasz