| Miskolc - jogerős ítélet várható, 2010.06.02. |
|
There are no translations available. Jogerős ítélet várható: jár-e kártérítés a miskolci roma diákoknak? Szerdán a Legfelsőbb Bíróságon fog kiderülni, jár-e kártérítés a cigányiskolában, rosszabb körülmények közt oktatott miskolci roma diákoknak. Bár az eddigi ítéletek mindegyike megállapította a hátrányos megkülönböztetés tényét, kártérítést eddig mégsem ítéltek meg. Először kerülhet sor arra a magyar jogtörténetben, hogy iskolai szegregációt elszenvedett diákok nem vagyoni kártérítésben részesülhessenek! Előzmények: Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány 2004-ben perelte be a Miskolci Önkormányzatot, mert az iskola összevonások után a roma diákokat elkülönítve oktatták. A roma tagiskolák pedagógiai program szerinti követelménye a „tantervi minimum elsajátítása” volt. A jogerős ítéletben megállapítást nyert a szegregáció ténye, melyre a kártérítési keresetek alapultak. 2007 novemberében az 5 roma diák kártérítési perében a jogi képviseletet és a perköltséget az Allen& Overy nemzetközi ügyvédi iroda vállalta (melyet 2006-ban az év ügyvédi irodájának választottak). A felperes diákok fél-félmillió forint jelképes összegű kártérítést kértek azért, mert kizárták őket a minőségi oktatásból, így az általuk vágyott középiskolákba nem nyertek felvételt, és ma egyikük sem képes a munkaerőpiacon elhelyezkedni. A kártérítési eljárásban első fokon 2009. január 26.-án a BAZ megyei bíróság ismételten megállapította ugyan az egyenlő bánásmód megsértésének tényét, de nem tartotta vétkesnek a város vezetését, mert úgy ítélte meg, a roma tanulók továbbtanulását nem gátolta semmi. A Debreceni Ítélőtábla a 2009. nov. 19-én hozott ítéletében megállapította, hogy Miskolc Önkormányzata "megsértette a roma származású tanulók egyenlő bánásmódhoz való jogát", hátrányos megkülönböztetést szenvedtek, ugyanakkor nem látta bizonyítottnak a tényleges károkozást. Az, hogy a diákok szegregáltan, rosszabb feltételek között tanultak a miskolci Fazola Henrik Általános iskolában, mint az ugyanazon intézménynek számító Komlóstetői iskolába járó nem roma társaik, az Ítélőtábla szerint nincs összefüggésben a károkozással. 2010. jún. 02.-án, szerdán 10. 30-kor, a Legfelsőbb Bíróságon (Budapest, Markó u. 16. fsz. 1.) nem csak a kártérítés megítélése lesz a tét, hanem az is ki fog derülni, hogy az európai elvet alkalmazza-e a gyakorlatban a magyar bíróság: a szegregáció önmagában hátrány - a hátrány és a károkozás között pedig szoros az összefüggés. Az alapítvány folyamatban lévő ügyeinek nyilvános tárgyalásai: 2010. június 2. szerda 10.30 Miskolci roma diákok kártérítési ügye, Jogerős ítélet várható! Legfelsőbb Bíróság, Bp., Markó u. 16. fsz. 1. További információ: www.cfcf.hu, 061 323 0882, Mohácsi Erzsébet: 0630 210 26 32. |



