Magyar (HU)English (United Kingdom)
gyerekek
Másodfokú ítélet a miskolci szegregációs perben
There are no translations available.



Másodfokú ítélet a miskolci szegregációs kártérítési perben –

A Debreceni Itélőtábla is megállapította a jogsértés tényét


A Debreceni Ítélőtábla 2009. november 19-én döntött annak az öt, jogsérelmet szenvedett roma fiatalnak a fellebbezési kérelméről, akik képviselőik útján kártérítési pert indítottak a miskolci önkormányzat ellen. Az öt fiatal olyan iskolákban tanult, amelyekről a CFCF (Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány) az országban elsőként, jogerősen, másodfokon bizonyította, hogy megsértették az egyenlő bánásmód követelményeit.

A 2005-ös ítéletben - melyre a kártérítési kereset épült, - szintén eljáró Debreceni Ítélőtábla leszögezte, hogy nem szükséges célzott, aktív magatartás alperesi részről ahhoz, hogy a szegregációért való polgári jogi felelősség fennálljon.

Bár az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az Önkormányzat elkövette a jogsértést, azonban a kár bekövetkeztét nem sikerült alátámasztani.

A november 19-én született ítéletben a Debreceni Ítélőtábla is megállapította jogsértés tényét, ugyanakkor nem látta bizonyítottnak a tényleges károkozást. Az, hogy a diákok szegregáltan, rosszabb feltételek között tanultak a miskolci Fazola Henrik Általános iskolában, mint az ugyanazon intézménynek számító Komlóstetői iskolába járó nem roma társaik, így nem jutottak be azon középiskolákba, ahová szertettek volna - az Ítélőtábla szerint ez nincs összefüggésben a károkozással.
Sahin-Tóth Balázs, a gyermekeket képviselő Allen&Overy iroda ügyvédje az ítélet kihirdetését követően elmondta: a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak felülvizsgálati kérlemmel, és a perköltséget is ők állják.

Háttér:
A Morley Allen & Overy ügyvéd iroda (2006-ban az év ügyvédi irodája) a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata ellen személyiségi jogsértés tárgyában elégtételadás és kártérítés iránt indított perében, pro bono ügyként elvállalta olyan fiatalok képviseletét, akik szegregált körülmények között tanultak azokban az általános iskolákban, amelyekről a jogsértést a CFCF által indított eljárás során (lásd fent) a Debreceni Ítélőtábla jogerősen megállapította. A CFCF az eljárás folyamán a háttérmunka feladatát látta el, a felperesek beazonosítása,  kapcsolattartás a felperesekkel, tárgyaláson való részvételük biztosítása, szakmai tanácsadás a képviseletet ellátó iroda részére. Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította a jogsértés tényét, a nem teljes integráció végrehajtásával az érintett fiatalok hátrányt szenvedtek. A megyei bíróság megítélése szerint a teljes integráció elmaradásával az Önkormányzat a jogsértést elkövette, de a fiatalok a jogsértő magatartással összefüggésben kár bekövetkeztét bizonyítani nem tudták.
Az ügy tétje, hogy az állampolgári jogaik gyakorlásában nyilvánvalóan korlátozott, jogsérelmet szenvedett roma gyerekek elégtételt kaphatnak-e az iskoláikat fenntartó miskolci önkormányzattól. Attól az önkormányzattól, amely a mai napig rendre a jogsértő szegregációs gyakorlat mellett teszi le voksát.
 

Támogassa adója 1%-ával

Támogassa adója 1%-ával alapítványunkat!

Adószámunk:
18250107-1-43


Tovább

Donate

Please donate our work! Help disadvantaged children to access quality education! Thank you!

Complaints

Have you experienced discrimination in your child's school? Contact us in order to help you!