| Kaposvár |
|
A Legfelsőbb Bíróság ítélete az ügyben itt olvasható. Az Pécsi Ítélőtábla ítélete az ügyben (másodfokú ítélet) itt olvasható.
A nyíregyházi tényálláshoz hasonló tények alapján indított a CFCF pert Kaposvár ellen, az önkormányzatot is magában foglaló társulás fenntartásában működő Pécsi Utcai Általános Iskolában fennálló intézményi szinten jelentkező szegregáció miatt. A keresetben kértük a bíróságtól, hogy állapítsa meg: a Pécsi Utcai iskolában a cigány és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket a nem cigányoktól és a halmozottan nem hátrányos helyzetűektől a 2003/2004-es tanévtől – a meglévő rendszer fenntartásával – jogellenesen elkülöníti a város. A kirendelt közoktatási szakértő, Hepp József kihallgatása során elmondta, hogy a Pécsi utcai iskola szerinte nincs összehasonlítható helyzetben a többi kaposvári iskolával. Az iskolát csupán egy átlagos községi, kistelepülés iskolájával tartja összehasonlíthatónak, szerinte minden iskolát önmagához, az intézmények saját pedagógiai programjához lehet hasonlítani. Alapítványunk indítványozta Havas Gábor szociológus/tanár meghallgatását, amelyet a Bíróság elutasított.Kaposvár 2008 júniusában – a beiskolázást követően - módosította az iskolai felvételi körzethatárokat, ennek következtében mindössze annyi változott, hogy az eddig is a Pécsi utcai iskolába járó gyerekek között a nem körzetesnek számítók létszáma emelkedett. Nem tudható, hogy amennyiben a közoktatási törvényben előírt HHH arány biztosítása érdekében módosították a beiskolázási körzethatárt, vajon miért engedte meg Kaposvár, hogy az iskola körzeten kívüli HHH gyerekeket vegyen fel.A Somogy Megyei Bíróság első fokú ítéletében megállapította a jogellenes elkülönítést, illetve a roma gyerekek hátrányos megkülönböztetését. Kötelezte az Önkormányzatot, hogy a jogsértést hagyja abba, amely csak önkormányzati testületi döntéssel, Kaposvár egész területére érvényes iskolai körzetátrendezéssel integrációs terv következetes végrehajtásával, akár az iskola megszüntetésével valósítható meg.Kaposvár Önkormányzata valószínűleg benyújtja fellebbezését az elsőfokú döntéssel szemben.
Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány a kaposvári Pécsi úti iskolába járó cigány/gyerekek intézményi szintű szegregációja miatt indított polgári pert a fenntartó ellen. Miért nem azt üzente az igazgató, szeretettel várja a körzet új tanulóit? és a fenntartó miért nem határolódott el ettől az igazgatói üzenettől? Ehelyett inkább beás nyelvű cigány kisebbségi képzést indított be a Pécsi úti iskolában, ahová többségében egyébként lovári és magyar anyanyelvű cigány gyerekek járnak – az ui. Kaposváron köztudott, hogy a beások gyerekei a Bartókban tanulnak-tanultak. De miért nem indította a Kodályban – hogy a cigány gyerekek átszokását és beilleszkedését segítse?
|


