A CFCF Hajdúhadház Város Önkormányzatát és két általános iskoláját perelte be azért, mert az önkormányzat 1994-es döntését követően mindkét iskolában úgy különítették el a cigány gyerekeket, hogy azok aránya a főépületekben minimálisra csökkent, míg a két melléképületben 80-100% között mozgott. A CFCF kérte továbbá annak megállapítását is, hogy a melléképületi cigány gyerekeket az alperesek közvetlenül diszkriminálták az oktatási eszközökhöz való hozzájutásban (alacsonyabb fizikai színvonalú oktatás). Az elsőfokú bírósági döntés a keresetnek teljes mértékben helyt adott: megállapította a jogsértést, elrendelte annak megszüntetését a következő tanévig. Másodfokon a Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta az ítéletet, és mellőzve a szegregációval kapcsolatos kötelezést, csupán a közvetlen etnikai diszkriminációt állapította meg.


A Legfelsőbb Bíróság viszont az ítélőtáblai ítéletet helyezte részben hatályon kívül, és lényegében az elsőfokú ítéletben foglaltaknak megfelelően döntött annyi eltéréssel, hogy mellőzte a határidő tűzést a deszegregációs intézkedések végrehajtása tekintetében.
A bírósági eljárás a CFCF pernyertességével zárult. Alapítványunk a továbbiakban feladatának tekinti integrációs terv kidolgozásának és végrehajtásának menedzselését. A kidolgozott deszegregációs program végrehajtása érdekében Alapítványunk együttműködését ajánlotta fel Hajdúhadház Város Önkormányzatának.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány a második közérdekű igényérvényesítési keresetét Hajdúhadház város önkormányzata ellen nyújtotta be a Debreceni Bírósághoz, mert a város két közoktatási intézményében is nyíltan szegregálják a cigány gyerekeket. A két jól felszerelt, modern főépületbe járnak a nem roma diákok, míg a roma diákok (mintegy 600 gyerek) a lepusztult, alapkövetelményeknek sem megfelelő melléképületekben, ahol sokkal gyengébb minőségű szolgáltatásban van részük.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány a második közérdekű igényérvényesítési keresetét Hajdúhadház város önkormányzata ellen nyújtotta be a Debreceni Bírósághoz, mert a város két közoktatási intézményében is nyíltan szegregálják a cigány gyerekeket. A két jól felszerelt, modern főépületbe járnak a nem roma diákok, míg a roma diákok (mintegy 600 gyerek) a lepusztult, alapkövetelményeknek sem megfelelő melléképületekben, ahol sokkal gyengébb minőségű szolgáltatásban van részük.

A Bocskai István Kéttannyelvű Általános Iskolában három épületben folyik a tanítás. Az épületek egymástól távol, a város különbözői pontjain vannak. A speciális kisegítő tagozatos épület a vasútállomás mellett található, ide 99 százalékban cigány gyerekek járnak. Az iskola másik tagépülete, a "Kossuth", a város egyik legrégibb, évtizedek óta fel nem újított épületében a város központjában helyezkedik el, ide is 99 százalékban roma tanulók járnak, míg a főépületben ugyanez az arány maximum 20 százalékos. Az igazgatónő elmondása szerint "a főépületben nyelvoktatás folyik, itt meg felzárkóztatás, roma program".

A Dr. Földi János Általános és Művészeti Iskolának a főépület mellett szintén két tagépülete van. A főépületben 5-10 százalék a cigány gyerekek aránya, a másik kettőben 99 százalék.  Az egyik tagépület gyakorlatilag az "alsós cigánytagozat" ahonnan automatikusan kerülnek a másik tagépületbe, a "felsős cigánytagozatba" a gyerekek, illetve azok, akik nem jól teljesítenek a főépületben.

A városban legalább 1999 óta dokumentált vita folyik a cigány gyerekek iskolai elkülönítéséről. Az Önkormányzat, az iskolák vezetésének, a tanároknak és a helyi cigányság legitim vezetőinek bevonásával több kívülálló civil szervezet kezdeményezett, és folytatott egyeztető tárgyalásokat (Public Interest Law Initiative, European Roma Rights Center, Ec-Pec Alapítvány, Pedamóka Alapítvány, OSI Roma Participation Program, OM Miniszteri Biztos, Országos Integrációs Hálózat, Debreceni Pedagógiai Intézet): eredménytelenül.

 A kereset beadására 2006 februárjában került sor, Az ügyben a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság az első tárgyalás időpontját 2006. május 19.-én, 13.00-ra tűzte ki.


Debreceni ítélőtábla
Pf. .20.683/2005/7. szám

 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN

A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Farkas Lilla ügyvéd (1093 Budapest, Lónyai u. 34. III/21.) és a Kárpáti, Margitics és Gacsályi Ügyvédi Iroda (1055 Budapest, Stollár Béla út 22.) által képviselt Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (1114 Budapest, Bartók Béla u. 49.) felperesnek – a Dr. Balatinácz Gábor ügyvéd (3530 Miskolc, Hegyesalja u. 5. fsz. 1.) által képviselt Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (3525 Miskolc, Városház tér 8.) alperes ellen egyenlő bánásmód követelménye megsértésének megállapítása iránt indított perében  a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 13.P.21.660/2005/16. számú ítélete ellen a felperes által Pf. 20. szám alatt előterjesztett fellebbezés és az alperes által Pf. 3. szám alatt előterjesztett csatlakozó fellebbezés folytán meghozta a következő

                                                             Ítéletet:

az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, megállapítja, hogy az alperes azzal az intézkedésével, hogy az általa fenntartott

Bulgárföldi Általános és Magyar-angol Két Tanítási Nyelvű Iskolának az Erenyői Általános Iskolával, illetve a Kuti István Általános Iskolával­;

Komlóstetői Általános Iskolának a Fazola Henrik Iskolával;

Selyemréti Általános és Magyar- angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Városi Pedagógiai Intézetnek a József Attila Általános Iskolával

való igazgatási és gazdasági integrációjának 2004. július 1-i időpontjában elmulasztotta a beiskolázási körzet tekintetében való integrációt – s arra csak 2005. augusztus 3-i hatállyal került sor-, megsértette a felperes által képviselt, roma származású tanulók egyenlő bánásmódhoz való jogát.

Kötelez az alperest, hogy a jelen másodfokú ítélet rendelkező részét a felek megjelölésével jutassa el a Magyar Távirati Irodához.

Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Kimondja, hogy mindkét fokú eljárási költségeiket a felek maguk viselik.

Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

                                                              Indoklás:

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése III-76/59.304/2004. számú határozatával igazgatásilag és gazdaságilag 2004. július 1. napjától kezdődően integrálta a Bulgárfüldi Általános és Magyar-angol Két Tanítási Nyelvű Iskolához  az Erenyői Általános Iskolát és a Kuti István tagiskolát; a Komlóstetői Általános Iskolához a Fazola Henrik Általános Iskolát; a Selyemréti Általános és Magyar-angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Pedagógiai Intézethez a József Attila Általános Iskolát , egyidejűleg az intézmények alapító okiratait is módosította. A beiskolázási körzethatárok az igazgatási összevonásnak megfelelően módosításra nem kerültek.

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. május 5. napján IV.118/70.824/2005. számú határozatával ismételten módosította a nevelési oktatási intézmények alapító okiratait, döntött arról, hogy a székhelyi és a telephelyi iskolák, körzetek között különbséget nem tesz.

A felperes kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy az alperes azzal a magatartásával, hogy a III-76/59.304/2004. számú határozatával integrálta igazgatásilag és gazdaságilag 2004. július 4-ével a Bulgárföldi Általános és Magyar-angol Két Tanítási Nyelvű Iskolához az Erenyői Általános Iskolát és a Kuti István tagiskolát, a Komlóstetői Általános Iskolához a Fazola Henrik Általános Iskolát, valamint a Selyemréti Általános és Magyar-angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Városi Pedagógiai Intézethez a József Attila Általános Iskolát úgy, hogy közben a beiskolázási körzethatárokat az igazgatási összevonásnak megfelelően nem módosította, s így a felperes által képviselt cigány, illetve hátrányos helyzetű gyermekeket jogellenesen elkülönítette, illetve a jogellenes elkülönítést fenntartotta, megsértette a felperes által képviselt tanulók, mint társadalmi csoportnak az egyenlő bánásmódhoz való jogát.

Kérte annak megállapítását, hogy az alapító okiratban és a közgyűlési határozatban megjelölttel ellentétben az alperes nem tesz megfelelő és elégséges lépéseket az integráció megvalósítása érdekében és ezzel összehasonlítható helyzetben lévő, ám etnikai származásuk, illetve társadalmi helyzetük alapján különböző gyermekeket a többségi gyermekekkel való összehasonlításban lényegesen nagyobb arányban hátrányos helyzetbe hoz. Kérte az alperes kötelezését a jogsértés abbahagyására, valamint eltiltani az ilyen és hasonló jellegű jogsértésektől, az alperes arra kötelezését, hogy a 27.480/2003. OM Közleménynek megfelelően járjon el, továbbá a jogsértés elkövetése miatt a Magyar Távirati Irodához eljuttatott közleményben fejezze ki sajnálkozását.

Arra is kérte kötelezni az alperest, hogy a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 32/E. §(1) bekezdés c) pontjára alapította.

A felperes arra hivatkozott, hogy az alperes által megvalósított igazgatási és gazdasági integráció nem járt együtt a szakmai integrációval. Az iskolába járó cigány és hátrányos helyzetű gyermekek, mind az oktatásba történő bekapcsolódás feltételei, mind az oktatásra vonatkozó követelmények megállapítása, mind pedig az oktatáshoz kapcsolódó szolgáltatások biztosítása és igénybevétele tekintetében hátrányos megkülönböztetést szenvedtek el. Az alperes, amikor igazgatásilag összevonta a perbeli iskolákat, de a beiskolázási körzethatárokat iskolánként elkülönítetten fenntartotta, látszólag ugyan megfelelt az egyenlő bánásmód követelményének, ám mulasztásával a tagiskolák cigány tanulóit közvetetten hátrányosan különböztette meg. Ez oda vezetett, hogy a tagiskolákban tanuló cigány gyerekeket jogellenesen különítette el a székhelyi intézményekben tanuló nem cigány gyerekektől. A cigány, illetve a hátrányos helyzetű gyerekeket kétféle hátrány érte: egyrészt a telephelyi iskolákban lényegesen nagyobb arányban találhatók meg, mint a székhelyi iskolákban, másrészt a telephelyi iskolákban az oktatás anyagi- és személyi feltételei alatta maradnak a székhelyi iskolákéban tapasztalhatóknak.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozott, hogy a felperes nem bizonyította azt, hogy az iskolákban van olyan társadalmi csoport, amelynek érdekében kereset indítási joggal rendelkezne, a kereseti előadás nem alkalmas a hátrányos megkülönböztetés megállapítására még abban az esetben sem, ha bizonyította volna, hogy van olyan csoport, amelynek érdekében keresetindításra jogosult. A kifogásolt önkormányzati határozatot követően újabb közgyűlési határozat született, amely az érintett iskolák alapító okiratát módosította, ennek következtében az intézmények körzete tekintetében megszűnt a formálisan fenntartott székhely és telephely szerinti megkülönböztetés. Az integráció keretében pedig minden jogszabályi kötelezettségét betartotta, annak megvalósítása folyamatosan történik.

A bizonyítási eljárás során az alperes a felperes keresetének alapjául szolgáló szakértői véleménnyel szemben kimunkálta a székhelyi- és a tagiskolákban vezetett szakkörök iskolánkénti bontását, a székhelyi iskolák és tagiskolákban végzett szakkörök iskolánkénti bontását, a székhelyi iskolák és a tagiskolák tanulói részére szervezett közös kirándulásokat,  a székhelyi iskolák és a tagiskolák által szervezett együttesen  látogatható közös rendezvényeket, az egyes iskolákban eszközölt fejlesztéseket és az egyes iskolákban nem az adott iskola volt beiskolázási körzetéből érkező tanulók számát.

A felperes a módosító közgyűlési határozattal kapcsolatban arra hivatkozott, hogy az egyéni szándékozott célt nem valósíthatta meg, hiszen meghozatalának dátumából következően akkorra már a beiratkozás megtörtént.

Az alperes erre az átmeneti időszakra vonatkozóan a szabad iskolaválasztás lehetőségére hivatkozott, továbbá előadta, hogy nem áll módjában az érintett iskolák vonatkozásában a roma származású gyerekeknek az összes tanulói létszámhoz viszonyított arányát meghatározni az 1993. évi LXXVII. tv. 7. § (1) bekezdésében foglalt tilalom miatt.

A felperes álláspontja az volt, hogy az etnikai hovatartozás megvallására ugyan senki nem kényszeríthető, ám a diszkrimináció nem is a megvallott etnikai származáson, hanem a látható és mások által érzékelt etnikai származáson alapul. Nem az önbevalláson, hanem a percepción alapuló jogellenes különbségtételre alapította keresetét, az Ebktv. 19. §-a nemcsak a valós, hanem a vélt etnikai hovatartozás esetén is lehetővé teszi a bizonyítási teher megfordítását. Kifejtette, hogy neki a hátrány és a védett tulajdonság közötti okozati összefüggést nem kell bizonyítania, a törvény 19. §-ának (1) bekezdése értelmében bizonyítási kötelezettség arra vonatkozóan terheli, hogy a jogsérelmet szenvedő személyt vagy csoportot hátrány érte és a jogsérelmet szenvedő személy vagy csoport a jogsértéskor- ténylegesen vagy a jogsértő feltételezése szerint. Rendelkezett a 8. §-ban meghatározott valamely tulajdonsággal.

Az elsőfokú bíróság első körben lefolytatott bizonyítási eljárást követően ítéletével a felperes keresetét elutasította. Határozatának indoklásában megállapította, hogy Ebktv. 20. §-ának (1) bekezdése alapján az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt a bíróság előtt személyiségi jogi pert, valamint munkaügyi pert indíthat az ügyész, a hatóság, a társadalmi és érdekképviseleti szervezet, ha az egyenlőbánásmód követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapul, amely az egyes ember személyiségének lényegi vonása és a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható nagyobb csoportját érinti. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Tv. – a továbbiakban :Kötv.-121 § 14) pontja szerint hátrányos helyzetű gyermek, tanuló az, akit családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, illetve aki után rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítanak. Ebből következően a felperest a közérdekű igényérvényesítés lehetősége a hátrányos helyzetű gyermekek vonatkozásában nem illeti meg. A hátrányos helyzet ugyanis nem az ember személyiségének lényegi vonása még akkor sem, ha a családi körülmények, illetve a szociális háttér hosszú távon valamilyen formában az ember személyiségére valamilyen hatással lehet. Köztudomásúnak tekintette azt, hogy a perrel érintett iskolákba jelenleg és korábban is nagyobb számú roma gyermek folytatta és folytatja tanulmányait. A felperes által csatolt szociológiai felmérések, továbbá az, hogy az alperes az önkormányzati határozatot véleményezésre a kisebbségi cigány önkormányzatnak megküldte, valamint az iskolák pedagógiai programja alapján rögzíthető volt az, hogy az alperes intézkedése nagyobb számú roma gyereket érint.

Nem osztotta a felperesnek azt az álláspontját, hogy nem kell a felperesnek bizonyítania a hátrány és a védett tulajdonság közötti ok-okozati összefüggést. A törvény 8. §-ának megfogalmazásából egyértelműen megállapítható, a jogszabály hátrányos megkülönböztetésnek az olyan rendelkezését tekinti, amelynek valamilyen, a jogszabályban meghatározott eredménye van. Ebből következően a hátrányos megkülönböztetés csak abban az esetben valósulhat meg, ha egy rendelkezés és a hátrány között okozati összefüggés van. Rögzítette azt is, hogy a jogszabály szövegéből értelemszerűen következik az is, hogy a jogsértés csak aktív tevékenységgel valósítható meg. A Kötv. 37. § (1), 39. § (1) és (2) bekezdéséből levezetett álláspontja az volt, hogy a szakmai integráció az adott közoktatási intézmény feladata. Az alperes a perbeli iskolák fenntartója, ebbéli minőségébe a 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a közoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatát, minőségirányítási programját, házirendjét, az általános művelődési központ pedagógiai művelődési programját. A jóváhagyást csak akkor tagadhatja meg, ha az nem felel meg a törvényben előirt követelményeknek vagy olyan többlet feladatokat tartalmaz, amelyekhez a feltételek nem biztosítottak és annak megteremtését nem vállalja, illetve nem tartalmazza azokat a feladatokat, amelyeket- a szükséges feltételek biztosítása mellett- meghatározott. Az alperes jogszabályban meghatározott kötelezettségeinek eleget tett, az egyes iskolák pedagógiai programjának jóváhagyását nem tagadhatta meg. A programokban meghatározott célkitűzések nem a roma származású gyerekek elkülönítését, hanem a körülmények ismeretében a későbbi beilleszkedés előmozdítását szolgálták. A beiskolázási körzettel kapcsolatban megállapította, hogy olyan közgyűlési határozat született, amely a beiskolázási körzetet a székhelyi és a tagiskolák között nem különült el. Az azt megelőző állapot sem ütközött jogszabályba, mert a fenntartó alperes az iskolák befogadóképességéhez képet a beiskolázási körzeteket meghatározhatta.

A felperes arra történő hivatkozását, hogy a „szülők elmondása szerint” a Selyemréti Iskola nem vesz fel gyermekeket a József Attila körzetéből, egyéb bizonyítás hiányában nem tartotta elfogadhatónak.

A két tannyelvű osztályok indítása diszkriminációt nem valósított meg, mert a hátrány csak abban az esetben következne be, ha ezen osztályok létrehozása azt a célt szolgálná, hogy bizonyos társadalmi csoportokat az oktatásból kizárjon.

Összességében az elsőfokú bíróság álláspontja azt volt, hogy az alperes azzal, hogy gazdaságilag és igazgatásilag integrálta a perbeli iskolákat, jogsértést nem követett el. A szakmai integráció az egyes oktatási intézmények feladata, az alperes, mint fenntartó a pedagógiai programok jóváhagyását nem tagadhatta meg, mert azok a jogszabálynak megfeleltek. A felperes az általános megállapításokon túlmenően konkrét bizonyítékkal nem igazolta az alperes olyan tevőleges magatartását, melyből a jogsértés megállapítható lett volna. 

 Az ítélet ellen a felperes fellebbezést, az alperes csatlakozó fellebbezést terjesztett elő.

A felperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és az alperes kereseti kérelme szerinti marasztalását kérte, másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítására indítványozta. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság részben helytelenül állapította meg a tényállást, illetve a megállapított tényállásból – eltérő jogi álláspontja következtében – téves következtetést vont le. A bizonyítási kötelezettség vonatkozásában elfoglalt eltérő álláspontja miatt ne rendelte el a kimenti bizonyítást, ennek hiánya vezetett a kereset elutasításához.  Megismételte az elsőfokú eljárásban tett előadását, kiemelve, hogy a Kötv. 90. §(1) bekezdése alapján a közoktatási intézmény fenntartó helyi önkormányzat meghatározza és közzéteszi az óvodák, iskolák működési (felvételi) körzetét. Az e körzetben élő gyerekek, tanulók felvételét az óvoda, iskola nem tagadhatja meg. Ebből következően a 4/A. § a felvételi körzeteket úgy kell meghatározni, hogy ne sértse az egyenlő bánásmód követelményét. Miután a körzetből érkező gyermekeket az adott iskolába fel kell venni, kiemelt jelentősége van annak, hogy az önkormányzat hogyan határozza meg a felvételi körzet határait.  Amikor az alperes a perbeli iskolák összevonásakor elmulasztotta azok felvételi körzeteit összevonni, illetve amikor 2005-ben a körzeteket a beiskolázás lezárulását követően, nyilvános közzététel nélkül vonta össze, akkor ezzel megakadályozta az egyenlőbánásmód követelményének érvényesülését. A telephelyi iskolákban tanulók automatikusan nem nyerhettek fel-, illetve átvételt az ugyanazon intézmény más felvételi körzethatárok között működő székhelyi iskolába, s az intézmények nem kezdhették meg a szakmai integrációt.  Ebben a körben releváns, hogy valamennyi telephelyi iskola többségében cigány-, illetve hátrányos helyzetű gyermekeket oktat. A körzethatár összevonásának elmulasztásával kapcsolatban az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy korábban nem állt módjában a körzethatár módosítás, a képességekkel összefüggő érvei az alperesnek akkor lennének elfogadhatóak, ha azt bizonyította volna, hogy a telephelyi iskolák beiskolázási körzethatárain belül élő gyerekek képtelenek arra, hogy tehetséggondozásban vegyenek részt. Fenntartotta az elsőfokú eljárásban is előadott azon álláspontját, hogy az Ebktv. 19. §-a értelmében a Pp. Általános szabályaitól eltérő a bizonyítási kötelezettség megoszlása az egyenlőbánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásokban. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási szabályokat úgy alkalmazta, mintha a kereset kártérítési felelősség megállapítására irányult volna, kifogásolta azt az ítéleti megállapítást, hogy a diszkrimináció csak aktív jogsértéssel valósítható meg. Hivatkozott arra is, hogy a Kötv. 121. § 14) pontjában foglal hátrányos helyzet alkalmas arra. Hogy az ember lényegi, személyiségi vonásának minősüljön az Ebktv. Alkalmazása szempontjából. Indítványozta a TV2 Aktív című műsora által készített 2006. április 28-án sugárzott adás videofelvételének a fellebbezési tárgyaláson történő megtekintését, annak bizonyítására, hogy egyes iskolákban nem tudnak arról, hogy időközben megváltoztatták a körzethatárokat, a felvételi rendszer továbbra is a korábbi beiskolázási rend szerint működik.

Az alperes csatlakozó fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének indoklása 9. oldala második bekezdésében foglaltak, nevezetesen: ”miszerint köztudomású lenne hogy a … perrel érintett iskolákba jelenleg és korábban is nagyobb számú roma gyerek folytatta és folytatja tanulmányait” megállapítás mellőzését kérte. Arra hivatkozott, hogy a bíróság nem adott számot arról, hogy a szegregációt illetően a köztudomású jelleget mi valószínűsíti, milyen tény vagy körülmény teszi nyilvánvalóvá. Ellentmondásos az ítélet indoklásának ez a része, mert a köztudomás mellett egyidejűleg azt is rögzítette, hogy a felperes ebben a vonatkozásában bizonyítási kötelezettségének eleget tett.

Fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helyben hagyását kérte, álláspontja az volt, hogy , -a csatlakozó fellebbezéssel érintett indoklást ide nem értve- az elsőfokú bíróság a jogszabályoknak megfelelő ítéletet hozott. Hivatkozott arra, hogy a pedagógiai programok vonatkozásában a felperes az alperes személyét helytelenül jelölte meg, mert ezzel kapcsolatos kereseti kérelme az integrációban részt vett iskolákra, mint önálló jogi személyekre vonatkoztatható.

A felperes a csatlakozó fellebbezéssel szemben ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

A keresetet elutasító ítélet ellen előterjesztett felperesi fellebbezés az alábbiak szerint részben alapos, az indoklási rész ellen előterjesztett alperesi csatlakozó fellebbezés alaptalan.

Az elsőfokú bíróság a kereset elbírálásához szükséges körben a tényállást feltárta. Az e tényállásra alapított döntését részletesen, a jogértelmezés folyamatára is kiterjedően megindokolta. Az elsőfokú bíróság következtéseinek egy részével az ítélőtábla egyetértett.

Helyen döntött az elsőfokú bíróság, amikor kizárólag a roma származású gyermekek tekintetében vizsgálta jogsérelem bekövetkezésének lehetőségét, míg az általában hátrányos helyzetűnek jelölt gyermekek vonatkozásában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperest a közérdekű igényérvényesítés lehetősége nem illeti meg. E kérdéssel kapcsolatban az elsőfokú bíróság ítéletének indoklása annyiban szorul kiegészítésre, hogy bár az Ebtkv. 8. §-a a hátrányos megkülönböztetésnek kitett csoportok felsorolásában a t) alatt megjelöli az az egyéb helyzete, tulajdonsága, tulajdonsága vagy jellemzője miatt azonos csoportba sorolható személyeket, ebből nem következik, hogy a jogalkotó bármilyen, akár különböző tulajdonságok miatt hátrányosnak ítélhető személyek azonos csoporthoz tartozását ismerné el. Az ítélőtábla álláspontja szerint a külön nem nevesített hátrányos helyzetet igényérvényesítés esetén definiálni szükséges. Ellenkező jogértelmezés ahhoz a nem kívánt következményhez vezetne, hogy éppen a sérelmezett intézkedéssel, magatartással kiváltott hátrány lenne az, amire hivatkozhatna egy-egy „csoport”, az felcserélődne az ok és az okozat. Nyilvánvaló, hogy ez ellenkezne a törvény céljával. Az adott esetben a felperes a nem roma származású gyermekek estében nem jelölt meg egyértelműen olyan tulajdonságot, amelyből következtetni lehetett volna a sérelmezett intézkedés előtt is fenntartott hátrányos helyzetre. Ezért nem sértett törvényt az elsőfokú bíróság, amikor kizárólag a roma származású gyermekek tekintetében bocsátkozott a kereset érdemi vizsgálatába.

Az elsőfokú bíróságnak az alperesi csatlakozó fellebbezéssel támadott okfejtése is helytálló. A helyi körülményeket nyilván jól ismerő elsőfokú bíróság kellő alappal tekintette köztudomásúnak azt a tényt, hogy a perrel érintett iskolák egyik része olyan, amelyben viszonylag nagyobb számú roma gyermek tanul. Ezt a vélekedést egyébként a köztudomás mellett az elsőfokú bíróság által felsorolt közvetett bizonyítékok is kellően alátámasztották.

Miután bizonyítottnak fogadta el az elszenvedett hátrányt, valamint a hátrányos megkülönböztetés kiváltására alkalmas tulajdonságot, az elsőfokú bíróság az Ebktv. 19. §-ának szerint az igényérvényesítésre jogosultnak valóban csak az elszenvedett hátrány tényét, valamint a 8. §-ban meghatározott valamely tulajdonság meglétét kell bizonyítania, a továbbiakban az okozati összefüggés kérdése a hivatkozott törvényhely (2) bekezdésében meghatározott kimentéssel tisztázható. Amennyiben ugyanis a másik félnek sikerül bizonyítania, hogy az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani az egyenlő bánásmód követelményét, mert az eljárásnak más, az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka volt, a jogvédelemhez szükséges okozati összefüggés nem fogadható el bizonyítottnak. Egy adott ügyben hasonló jogértelmezéssel jutott a Legfelsőbb Bíróság olyan következtetésre, hogy azonos személyek között két különböző alakalommal keletkezett konfliktus eltérően ítélendő meg, mivel az egyik esetben fennforgott, a másik esetben hiányzott az említett ésszerű indok Pfv. IV. 20.323/2006/6.. Ahhoz tehát, hogy a felperes ne hivatkozhasson kellő alappal a bizonyított hátrány és a bizonyítottnak elfogadott tulajdonság közötti okozati összefüggésre, az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy az igazgatási-, gazdasági integráció, illetve az integrált iskolák körzethatárainak megszüntetése közötti eltolódásnak más, ésszerű indoka volt. Mivel azonban- jogi álláspontjára tekintettel- meg sem kísérelte a kimeneti ok bizonyítását, a bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a felperes jogvédelmére vonatkozó igényét- a most vizsgált kérdés szempontjából-alaposnak ismeri el.

Az ítélőtábla magáévá tette az elsőfokú bíróság azon álláspontját is, hogy az eljárás anyagából nem lehet következtetni az alperesnek olyan intézkedésére vagy magatartására, ami a roma gyerekeknek egy korábbi helyzethez megvalósított aktív elkülönítésére irányult volna. Ilyen intézkedésre maga a felperes sem hivatkozott, hanem azt sérelmezte, hogy a tagiskolák szervezeti beolvasztásával egyidejűleg nem változtatott a beiskolázási körzethatárokon, tehát fenntartott egy korábban kialakított szervezetet, s e szervezetben a roma tanulók hátrányos megkülönböztetést szenvedtek el. Az Ebktv. 7-10. §-ainak szóhasználata valóban alátámasztani látszik az elsőfokú bíróságnak azon álláspontját, csak „aktív” magatartás alkalmas a jogvédelmet igénylő sérelem előidézésére. A törvény III. fejezete azonban éppen az oktatás és a képzés területén ír elő olyan szabályt, amely alapján az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti az is, ha a szakmai szabályoknak meg nem felelő oktatási intézmény vagy rendszer létesítése, fenntartása állapítható meg (Ebktv. 27. §-a (3) bekezdés b) pontja). Adott esetben tehát egy hátrány kiváltó állapot minden aktivitást nélkülöző fenntartása is megvalósíthatja a jogsértést. Ezzel ellenkező jogértelmezés mellett elesnének a jogvédelemtől azok a tanulók vagy tanulói csoportok, amelyek korábban, spontán kialakult, de idővel szakmailag már nem indokolható helyzetben szenvednek hátrányos megkülönböztetést.

Fentiek alapján, az alperes terhén a mulasztással megvalósított jogsértés megállapítható volt, az ítélőtábla tehát a felperesnek a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapított kereseti kérelmét alaposnak találta.

A most hivatkozott törvényhely c (pontja szerint a sérelmet elszenvedő fél a jogsértés megtörténtének megállapításán túl követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak. Ez utóbbi rendelkezésre alapítottan a felperes azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest, hogy a jogsértés elkövetése miatt a Magyar Távirati irodához eljuttatott közleményében fejezze ki sajnálkozását. A kimondható és állandónak mondható bírói gyakorlat szerint, ha a bíróság az elégtétel adására irányuló kereseti kérelmet alaposnak találja, nincs kötve az elégtétel módjának az az igénylő által történt megjelöléséhez, az a jogsértés jellegéhez, súlyához és egyéb körülményeihez igazodóan szabadon meghatározhatja. Az ítélőtábla ezúttal figyelemmel volt a kereset közérdekű jellegére, másrészt arra, hogy a sérelmes állapot átmeneti volt, s azt az alperes még a kereset indítás előtt megszüntette. Ezért a bocsánatkéréssel egyenértékű nyilatkozatra történő kötelezés helyett – nagyobb jelentőséget tulajdonítva a nyilvánosságnak- a rendelkező rész szerinti módját határozta meg az elégtétel adásának.

Összességében az ítélőtábla az eredeti kereseti kérelemben 1. és 4. sorszámokkal jelölt igények körében az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával részben megváltoztatta. Nem talált ugyan akkor alapot a 2., 3. és 5. sorszámokkal jelölt kérelmek tekintetében az ítélet megváltoztatására.

Nem állapíthatta meg az ítélőtábla azt, hogy az alapító okiratban és a közgyűlési határozatban megjelölttel ellentétben az alperes nem tesz lépéseket az integráció megvalósítása érdekében. Ez a tényállás a sommás megfogalmazás miatt csak is úgy értelmezhető, hogy az alperes egyáltalán nem tesz lépéseket az integráció megvalósítása érdekében, márpedig a feltárt tényállás szerint ennek éppen az ellenkezője igaz. Az alperes tett ilyen lépéseket, azok legfeljebb hatásukban és időbeliségükben kifogásolhatók.

A Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint a sérelmet szenvedett fél követelheti a jogsértés abba hagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől. A felperes 3. sorszámmal jelölve igényt támasztott e szankció alkalmazására is. Az ítélőtábla nem találta törvénysértőnek, hogy az elsőfokú bíróság – bár más indokkal – ezt a kereseti kérelmet elutasította. A jogsértő állapot már a keresetindítás idején sem állt fenn, hiszen az alperes a szóban forgó három székhelyi iskolán belül a körzethatárokat megszüntette, ezért értelmetlen lett volna arra kötelezni, hogy a jogsértést hagyja abba. A további jogsértéstől való eltiltáshoz pedig az ítélőtáblának alapos okkal kellett volna azt feltételezni, hogy az alperes más iskolák esetében is az integráció felperes által sérelmezett módját fogja megvalósítani.

A felperes 5. sorszámmal jelölve arra kérte kötelezni az alperest, „hogy a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/E. §-a alapján valósítsák meg a székhelyi és a telephelyi iskolák bevonásával az integrációs felkészítést”. Az ekként előterjesztett kérelem nem volt azonosítható a Ptk. 84. §-ában felsorolt szankciók egyikével sem. Ezzel az igénnyel kapcsolatban kellő alappal hivatkozott az alperes arra, hogy esetleges ítélet ilyen rendelkezése a teljesítést illetően ellenőrizhetetlen, ugyanakkor végrehajthatatlan lenne. A marasztalási igény kötelezettként jelöli meg közvetve a telephelyi iskolákat is, akik pedig a jelen perben félként nem vettek részt. Megjegyzi azt is ítélőtábla, hogy a felperes utóbbi követelése közjogi tartalmú, annak teljesítésére a polgári jog eszközrendszere nem alkalmas.

 Az ítélőtábla ezért a most tárgyalt részében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A fellebbezési tárgyalás előtt a felperes bejelentette, hogy videó felvételt készített a TV2 műsorában készített riportról, mely az alperes intézkedéseivel és így a jelen üggyel is összefügg. Kérte annak lehetővé tételét, hogy a másodfokú tárgyaláson a felvétel lejátszásra kerüljön. A tárgyaláson tett nyilatkozataiból azonban az ítélőtábla arra következtetett, hogy a riport az elsőfokú eljárást követően keletkezett fejleményekről szól, így a jelen másodfokú eljárásban az, mint bizonyíték nem használható fel. Ezért mellőzte a videó-felvétel lejátszásának elrendelését.  

Az alperes mellőzni kérte másodfokú perköltségeinek a felperes terhén történő megállapítását, a felperes pernyertességének arány az előterjesztett kereseti kérelmek mennyiségét tekintve kisebb, viszont- eltérően az alperestől- már az elsőfokú eljárásban is jogi képviselővel járt el. Az ítélőtábla erre tekintettel alkalmazhatónak találta a Pp. 81. §-a (1) bekezdését és ennek megfelelően határozott a perköltség viseléséről a rendelkező rész szerint.

Az ügy tárgyára tekintettel a feleket az 1990. évi XCIII. Tv. 62. §-a (1) bekezdésénél f) pontja értelmében illeték-feljegyzési jog illette meg, a feljegyzett illeték megtérítéséről azonban nem kellett rendelkezni, mert a hivatkozott törvény 5. §-a (1) bekezdésének b) illetve f) pontja szerint a felek személyes illetékmentességet élveznek.

Debrecen, 2006. június 9. napján

Dr. Urhegyi Béla sk. a tanács elnöke, Dr. Csikiné dr. Gyuranecz Márta sk. előadó bíró,  Dr. Pataki Istvánné sk. bíró
2006. június 9.