|
There are no translations available.
I. Az Alapítvány bemutatása
Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány 2003. november 28-án alakult. A Fővárosi Bíróság 9064. sorszámon 2004.-01.02-án vette nyilvántartásba és minősítette közhasznú szervezetté.
Az Alapítvány induló vagyona: 1.000.000 Ft Alapítója: Eleőd Ádám külföldi (Argentína) magánszemély
Az Alapítvány célja: a magyar és más országokban nehéz sorban élő, főként, de nem kizárólagosan roma fiatalok segítése, elérhetővé téve számukra a jóléti társadalom vívmányait.
II. Szakmai beszámoló az Alapítvány 2008. évi tevékenységéről Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány törvényi kötelezettségének eleget téve az alábbiakban teszi közzé a 2008. évre vonatkozó szakmai beszámolóját, kimutatását a rendelkezésre álló vagyon/támogatás felhasználásáról, valamint az Egyszerűsített éves beszámoló mérlegét és az egyszerűsített éves beszámoló Eredmény-kimutatását.
Az Alapítvány elsősorban a közhasznú szervezetekről szóló, 1997. CLVI. Törvény 26§ c) bekezdése 2,4.10,11,12,13 pontjaiban meghatározott közhasznú tevékenységeket végzi. A 2008-as évre kitűzött stratégiai célok és a kapcsolódó tevékenységek, programok a következő közhasznú tevékenységek vonatkozásában voltak relevánsak:
10. gyermek és ifjúságvédelem, gyermek és ifjúsági érdekképviselet, 11. hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, 12. emberi és állampolgári jogok védelme, 13. a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység
Az Alapítvány célja a hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyerekek esélyegyenlőségének biztosításával az iskolai sikerességük elősegítése. 2008-ben a következő eszközök, programok segítették a célunk megvalósulását:
II/1. Jogi, és egyéb hivatali eljárások II/2. Tényfeltárás, közösség fejlesztői munka II/3. a) Lobbi tevékenység, nyomásgyakorlás b) Nyilvánosság II/4. Esélyt teremtés a közoktatásban
II/1. Jogvédelem - Jogi, és egyéb hivatali eljárások
Alapítványunk jogérvényesítő munkáját a Nyílt Társadalom Intézet (Open Society Institute) támogatta tárgy évben 16160000 Ft-al.
Az előző években indult, 2008-ban is zajló és új ügyek:
Közérdekű igényérvényesítési per zajlott Miskolc, Hajdúhadház, Jászladány, Nyíregyháza, Győr, Kaposvár településeken. Kártérítési ügyek zajlottak 3-3 indokolatlanul sajátos nevelési igényűvé nyilvánított gyermek ügyében Kecskeméten és Nyíregyházán. Kártérítési per a miskolci cigányiskolák volt tanulói képviseletében, az Allen & Overy ügyvédi iroda bevonásával. Kárértési per ugyancsak a volt cigány tanulók hátrányos megkülönböztetése miatt a sződi iskolában.
Jogi eljárásokat folytattunk még Kerepes, Csörög-Sződ településeken és Budapest VIII és VII kerületeiben. Eljárások voltak folyamatban az Oktatási Hivatal előtt, továbbá az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál indítottunk jogi eljárást; illetve a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület ellen is kezdeményeztünk jogi eljárást. 2008-ban elláttuk kk. Lakatos Zoltán volt Lakatos Menyhért Általános Iskola és Szakközépiskola tanulójának jogi védelmét, a „tanárverés”-ként elhíresült ügyben.
Néhány ügy röviden:
Hajdúhadház: November 19-én a Legfelsőbb Bírósági tárgyaláson megfellebbezhetetlen döntés született: sikerült elérni több évtizedes küzdelem és 3 éves pereskedés után, hogy kimondják a hazai joggyakorlatban először a roma diákok szegregációjának és ezzel együtt a hátrányos megkülönböztetésének tényét. A jogi lépéseinkből és stratégiánkból levonható következtetések megtalálhatók a Roma Rights 1/2008, számában az 51-67 oldalakon ‘‘The Scene after Battle: What is the Victory in DH Worth and Where to Go from Here?’’ címmel megjelent cikkben, Farkas Lilla írásában.
Miskolc: - A közérdekű igényérvényesítési per, a Selyemréti általános iskola kapcsán indult. A tagiskolákban elkülönítve oktatják a roma diákokat. Másodfokon nyert ügy, de újra pereltünk, mivel az önkormányzat nem számolta fel a szegregációt. - EBH vizsgálat: a fenti perben nem szereplő miskolci általános iskolák jelentős része szintén szegregációs oktatási gyakorlatot folytat párhuzamos homogén cigányosztály fenntartásával. Az EBH továbbította az OKÉV-nek az ügyet, ott egy sor szabálytalanságot feltártak. Az OKÉV bírságot szabott ki, de nem állapított meg tényt a roma diákok elkülönítésére vonatkozóan. Tárgyalások voltak március 6-án, és május 7-én. - Kártérítési perben, a roma tagiskolákban végzett 5 diák képviseletének ellátása az Allen and Overy ügyvédi iroda egyik Pro Bono ügye, alapítványunk közreműködésével. Tárgyalás volt szeptember 24-én.
Nyíregyháza: a) Közérdekű igényérvényesítési kereset. Évtizedek óta homogén cigányiskolába szervezték a Huszár telepi gyerekeket. - Az első tárgyalás után, 2007. szeptember 1-i hatállyal közgyűlési határozatban megszűntették az iskolát. - Utána követést végzünk, az integráció megvalósulását ellenőriztük 2008-ban is. b) Kártérítési pert indítottunk 3 indokolatlanul sajátos nevelési igényűvé nyilvánított gyermek ügyében. A diákok bíróság által kirendelt szakértő általi felmérése megtörtént. Az egyik gyermek esetében a szakértő megállapította, hogy nem sajátos nevelési igényű, ennek ellenére nem mondta ki, hogy nem a megfelelő oktatásban részesült. Kedvezőtlen ítélet esetén, ezt az egy ügyet tovább visszük Strasbourgba az ET Ember Jogi Bíróságára.
Kecskemét: 3 indokolatlanul sajátos nevelési igényűvé nyilvánított gyermek kártérítési pere folyik. Február 25-én a Szegedi Ítélőtáblán, II. fokon és 2008 május 20-án és október 31-én voltak tárgyalások. Végül a keresetet elutasították. Az ügy kapcsán fellebbeztünk.
Jászladány: Az önkormányzat tart fenn egy alapítványi iskolát, és a roma gyerekek elkülönítetten az önkormányzati épület egyik felébe járhatnak. Alapítványunk a következők szerint járt el: - Állami Számvevőszék vizsgálat kérése, - Bűntető eljárás kezdeményezése hivatali visszaélés miatt, - Közérdekű igényérvényesítési kereset benyújtása a Szolnok Megyei Bíróságra a roma diákok szegregációja miatt. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei bíróságon tárgyalások voltak 2008. január 25-én, április 8 –án, augusztus 26-án és november 19-én. Szakértő kirendeléséről kell dönteni, még nincs eredmény az ügyben.
Kaposvár: Közérdekű igényérvényesítési eljárást indítványoztunk a város cigányiskolájának megszüntetése ügyében. Tárgyalások voltak október 20-án és november 26-án a Somogy Megyei Bíróságon. A bíróság közoktatási szakértő kirendelését kérte, az ügy folyamatban. Sződ: Kártérítési keresetet nyújtottunk be a Pest Megyei Bírósághoz. 2008. október 30-án volt az első tárgyalás. 5 roma diák vállalta, hogy fellép volt iskolája ellen, mert jogellenesen különítették el őket, alacsony minőségű oktatásban részesültek, stb. ez hátrányosan befolyásolta a lehetőségeiket. Győr Közérdekű igényérvényesítési eljárást kezdeményeztünk a város cigányiskolájának megszüntetése ügyében – a tárgyalás 2009 január 28-ra van kitűzve. Kerepes - Alapítványunk kezdeményezésére az Oktatási Hivatal vizsgálta a Széchenyi Iskolában elkülönített osztályokat, és néhány gyereket, akit nem engedtek csak heti 2 napban iskolába járni. A vizsgálatot követően 1 millió forint összegű bírságot rótt az önkormányzatra, (ilyen összegű bírság eddig még OH vizsgálat eredményeként nem született), amit megfellebbeztek. Az Oktatási Miniszter 2. lépcsőben elutasította a fellebbezést, így az ügy a bíróságra került. Alapítványunk beavatkozóként kíván a perbe bekapcsolódni, miután Kerepes ügyében mi végeztük a feltárást, illetve mi kezdeményeztük az OH vizsgálatot. - 2008 őszén a Kerepesi Általános Iskola igazgatója becsületsértés miatt büntetőeljárást kezdeményezett, alapítványunk igazgatója, Mohácsi Erzsébet ellen. Az Igazgatónő szerint Erzsi hamisan állította azt a tanévnyitó körút tapasztalatait összegezvén, hogy Kerepes még mindig szegregálja a roma tanulókat. Az első tárgyalási nap 2009. január 15-én lesz a fővárosi bíróságon.
Alapítványunk egy Ügyvédjelölt „ on the job” képzésére kapott támogatást a Summa Artium Alapítványtól. 2008-ban 2975 000 Ft-al támogatta az ügyvédbojtár közreműködését.
A jogi eljárásokban, az ügyek kezelésében, technikai megvalósításában, a fejlemények figyelemmel kisérésében ügyvédjelöltünk dr. Budai Zoltán személyesen működik közre. Feladatainak részét képezi a gyakorlati tapasztalatok átültetése az elméleti, tanulmányi munkákba, és a jogi lépések előkészítését gyorsító dokumentum minták és segédanyagok kidolgozása, megszerkesztése. A következő szakmai fórumokon, konferenciákon vett részt az alapítvány képviseletében: Független Pedagógiai Intézet – Partners Hungary szervezése – EU demokrácia építés az aktív civil kezdeményezések tapasztalataira építve c. 2008. január 15. Gyermekszegénység konferencia – Miskolc A telepeken és telepszerű környezetben élő gyermekek iskolai integrációja – Szociális és Munkaügyi Minisztérium szervezésében – 2008. május 15-én, Budapest NEKI által szervezett Tesztelők Képzésén, február 22-én itt ismereteket szerzett egy sikeres tesztelés előkészítéséhez.
II/2. Tényfeltárás, közösségfejlesztő munka
A jogi lépéseket minden esetben előzetes helyszíni felmérés, tényfeltárás előzi meg. És a közösségi munka nem szűnik meg az eljárás megindításával, alapítványunk jelen van a településen, amíg szükség van rá. Alapvetően a terepen a roma közösség bevonásával szerzett információ, dokumentumok, stb. A szülőket felkészítjük és segítjük a szegregáció megelőzését, megszűntetését biztosító és egyéb, akciókban (pl. felvételi kérelmek, átiratkozások, szakértői vizsgálatok nyomon követése, jogi képviselet megszervezése, ellátása, stb.) A peres, illetve egyéb jogi eljárásba vont településeken a tényfeltárás mellett a helyi roma közösség felkészítése, informálása, segítése 2008-ban is megtörtént. Továbbá a látószögünkbe került, még eljárás alá nem vont településeken megkezdtük a tényfeltárást. A koordinátorok, több újonnan bevont település oktatási helyzetének feltárásán dolgoztak, illetve stratégiákat dolgoztunk ki a településeken szükséges jogi és közösségi feladatok mentén. Szülői érdekérvényesítés: Az alapítvány a feltárások során és jogvédelem ellátása alatt megismert településeken igyekszik a szülők érdekérvényesítő képességét erősítő szakmai, elméleti, gyakorlati segítséget is nyújtani. Jó példa az együttműködésre felkészült közösségek köréből Csörög. Az itt élő hátrányos helyzetű roma szülők az alapítvány segítségével hozták létre az Esélyt Gyermekeinknek Deszegregációs Egyesületet. Civil szervezeti keretek között folytatják érdekérvényesítő tevékenységüket, amelyet folyamatosan figyelemmel kísér az alapítvány.
II/3. a) Lobbi tevékenység, nyomásgyakorlás (Nyomásgyakorlás a helyi-, országos-, európai szintű döntéshozókra, érdekérvényesítés.) A szegregáció felszámolása érdekében az Alapítvány feladatának tekinti a kormányzati intézményekkel való kapcsolatfelvételt, az ügyet támogató felelős személyek megkeresését, a hátrányos helyzetűek érdekében, a szegregáció ellen történő felszólalást, képviseletet és lobbi tevékenységet. 2008-ban többek a között az alábbiakat sikerült elérni: Az integrációért Parlamenti albizottság az oktatási, kisebbségi és emberi jogi, szociális parlamenti bizottságok hozták létre az Alapítványunk lobbi tevékenységének köszönhetően. Közreműködtünk a bizottság programjának kidolgozásában. Az alapítvány indítványozta Bajnai Gordon (Önkormányzati és Településfejlesztési tárca) és Hiller István által vezetett Minisztérium (Oktatási és Kulturális tárca) az uniós és egyéb pénzforrások elosztása kapcsán, hogy ne kaphassanak fejlesztési pénzeket azok a települések, amelyek nem valósítják meg az integrációs közpolitikai intézkedéseket, ilyen város pl. Miskolc. Az alapítvány több civil szervezetet próbál bevonni a közoktatás területén tapasztalt rendszerszintű hibák, problémák megváltoztatása érdekében. Többek között a Az OKM felelősségét szükséges firtatni, a lokális ügyek helyett, vagy mellett, stb. A közoktatás finanszírozási problémáját fel kellene göngyölíteni: pl. a kis iskolák alulfinanszírozása és az egyháziak kétszer annyi normatívája végett, mint az államiaké. A tanfelügyelet visszaállításának szükségessége is több esetben beigazolódott. A félrediagnosztizálás ellen pl. nem tesznek semmit, vagy nem megfelelően lépnek fel a szakértői csoportok, hatóságok, OKM stb. A szülők érdekérvényesítő képességük erősítéséhez nem kapnak segítséget. A Civil szerveződéseket késve, vagy nem finanszírozzák, ezzel az esélyegyenlőség és a megerősítő intézkedések megvalósulását ellehetetlenítik.
b) Nyilvánosság (Sajtóközlemények, fórumok, szakmai előadások, médiaszereplés) Az alapítvány egyik lényeges feladata a széleskörű tájékoztatás, illetve a folyamatban lévő ügyeink kommunikálása. Erre lehetőséget ad egyrészt az alapítványunk honlapja www.cfcf.hu, másrészt az eseményekről (egy-egy akció, évnyitókörút, tárgyalás, megegyezés stb.) rendszeresen kiadott sajtóközlemények, illetve az ügyeink kapcsán megjelent cikkek, interjúk. 2008-ban többek között ezek a megjelenések köthetők az alapítvány munkájához:
2008. 01. 17. Magyar Narancs Varró Szilvia Lakossági fórum Kerepesen - A gárda mi vagyunk http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=15765 2008. 01.30 13:00 Info Rádió interjú "Kerepesen minden gyerek járhat iskolába, de vannak, akik nem akarnak" 2008. január 19. Népszabadság Pénz, érdemtelen tanintézeteknek http://www.nol.hu/cikk/478194/ 2008. január 23. Népszabadság Hajdúhadház visszaadta az integrációs pénzt http://www.nol.hu/cikk/478611/ 2008. január 26. Népszabadság Doros Judit Újra bíróság előtt a jászladányi ügy http://www.nol.hu/cikk/479014/ 2008. január 29. Népszabadság Ónody-Molnár Dóra E osztály, hetente csak kétszer Kerepesen a roma diákok egy része nem mehetett mindennap iskolába http://www.nol.hu/cikk/479267/ 2008. január 29. MTV Híradó Kerepesi virtuális osztály? A jogvédők szerint újabb szegregáció történt, a polgármester szerint csúsztatnak a civilek http://www.hirado.hu/cikk.php?id=257336 2008. január 29. 20:34 Magyar Televízió Kerepesi virtuális osztály? A jogvédők szerint újabb szegregáció történt http://www.mtv.hu/videotar/?id=16954 2008. február 1 Népszabadság Ónody-Molnár Dóra Negyvenhét naphiányzás Kállai Ernő szerint elképzelhető, hogy Kerepesen etnikai jellegű a konfliktus http://www.nol.hu/cikk/479671/ 2008. 02. 06. Népszabadság Talán együtt… Mohácsi Erzsébet reagál a Debreczeni-cikkre 2008. február 6. Népszabadság Ónody-Molnár Dóra Bírság a kerepesi iskolának Egyetlen diák sem vallotta magát cigánynak http://www.nol.hu/cikk/480262/ 2008. február 18. ROMAPAGE Rajtkő Akció: Mentorprogram roma gyerekeknek - KISS JULIANNA http://www.romapage.hu/hirek/hircentrum/article/113822/ 2008. március 3. Népszabadság Ónody-Molnár Dóra Miskolc ne kapjon fejlesztési pénzt! Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány Hiller Istvánhoz és Bajnai Gordonhoz fordult http://www.nol.hu/cikk/483648/ 2008. március 21. Népszabadság Ónody-Molnár Dóra Szegregáció vagy őszinte elemzés? A jogvédő szerint Miskolc önkormányzatának nem jár uniós pénz, a szaktárca ezt vitatja http://www.nol.hu/cikk/485827/ 21 March 2008 Michael Jordan: On Guard A Hungarian far-right party spins off a contingent of uniformed marchers and takes aim at “Gypsy criminality.” http://www.tol.cz/look/TOL/article_single.tpl?IdLanguage=1&IdPublication=4&NrIssue=261&NrSection=3&NrArticle=19471&ST1=ad&ST_T1=job&ST_AS1=1&ST2=body&ST_T2=letter&ST_AS2=1&ST3=text&ST_T3=aatol&ST_AS3=1&ST_max=3 2008. március 28. Népszabadság Online A bíróságot elfoglaló Gárda kapcsán feljelentést tettek civil szervezetek http://www.nol.hu/cikk/486645/ 2008. március 29. Népszabadság Ónody-Molnár Dóra Minden másképp volt a Józsefvárosban? Szakemberek szerint a hírbe hozott iskolát már be kellett volna zárni http://www.nol.hu/cikk/486704/ 200. 04. 02. Magyar Narancs Bogár Zsolt Közoktatás és esélyegyenlőség Miskolcon - Kicsengetés, becsengetés http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=16175 2008. április 16. ROMAPAGE - KISS JULIANNA Tanúk meghallgatásával folytatódott a jászladányi iskolaper http://www.romapage.hu/hirek/hircentrum/article/114117/ 2008. június 05. HVG.HU Mohácsi Erzsébet: A segélyek feltételhez kötése nem csökkenti a munkanélküliséget http://hvg.hu/velemeny/20080605_monok_segely_munka_mohacsi.aspx 2008. június 4. MTV Ártalmas a segély munkavégzéshez kötése... A Nap-kelte vendége Mohácsi Erzsébet (az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány elnöke) http://www.hirado.hu/cikk.php?id=283014
Harmadrészt a szakmai fórumokon való szereplés. 2008 eseményei, amelyen az alapítvány is képviselve volt, illetve aktív közreműködője voltunk: 2008. Február 12. Országos Igazságszolgáltatási Tanács, Amnesty International és a Magyar Helsinki Bizottság közös bírók képzésén előadás az iskolai szegregáció és bizonyítási teher megfordítása egyenlő bánásmóddal kapcsolatos polgári perekben témában: Dr. Farkas Lilla, Mohácsi Erzsébet, Bari Judit 2008. március 15. BESZÉLŐ által szervezett ünnepi beszélgetés: Mohácsi Erzsébet az iskolai szegregációról 2008. Április 17. SZMM szervezésében, Roma Évtized program, nemzetközi konferencián előadás: Mohácsi Erzsébet az iskolai szegregációról, dr. Farkas Lilla az európai jogban a megerősítő intézkedésekről 2008. április 24.-25 Gyerekszegénység konferencia, Miskolc. Részt vett: Budai Zoltán, Sztojka Katalin, Mohácsi Erzsébet. Ferge Zsuzsát elvittük a Szondi telepre. 2008. május 7. – Közép-Európai Egyetem, dr. Farkas Lilla előadása Racism and Discrimination – European Roma Rights, a special focus on strategic litigation témában 2008. május 23. Ombudsmani Hivatal. Egyeztető fórum: Roma kisebbség helyzete, jogérvényesítés útjai. 2008. május 27 Sensus Szellemi műhely „Gettósulit ne!” Mohácsi Erzsébet előadó. 2008. május 27. – dr. Farkas Lilla előadása Trierben, az Európai Jogi Akadémián a stratégiai perlekedésről 2008. június 3, az ATV felvételt készített az irodában, Mohácsi Erzsébet adott rövid interjút2008, június 4, Napkelte, Mohácsi Erzsébet 2008. Június 12-13 EQUINET tréning Szófia – Farkas Lilla trénerként vett részt 2008. szeptember 2, Rádió C és MTV nyilatkozat, Mohácsi Erzsébet 2008. szeptember 15. OBH előadás, EU Biztos vendég 2008. Szeptember 24-én, Mohácsi Erzsébet tartott előadást Kazincbarcikán (Derdák Tibor szervezésében konferencia) 2008. szeptember 4. Az Alapítvány csatlakozott a Tarka Magyar elnevezésű kezdeményezéshez (civilek az erőszak ellen) 2008. október 6. OBH konferencia – gyűlöletbeszéd kapcsán, Farkas Lilla részt vett 2008. október 14. Tilos Rádióban nyilatkozott Mohácsi Erzsébet 2008. október 17-én a Strucc című műsorban téma vagyunk, az irodában nyilatkozott Mohácsi Erzsébet 2008. november 4. Az alapítvány munkatársai részt vettek Szegeden a LIFE szervezte tüntetésen 2008. november EBH konferencia jogvédő szervezetek részére, Bari Judit munkatárs vett részt 2008. november 11-13 Brescia Egyetemen a Jogi Fakultázson a Foglalkoztatás joggal kapcsolatban tartott előadást 2008. november 17. munkajogi bíróknak tréning, Budapest 2008. november 20. Spanyol Egyenlőség Testület - Farkas Lilla szemináriumot tartott 2008. november 25. EU jogi szeminárium az anti-diszkrimináció törvényről – Farkas Lilla tréner, előadó volt 2008. november 26-án A Somogy Tv-ben nyilatkozott Mohácsi Erzsébet a Kaposvári ügy tárgyalása kapcsán 2008. december 2. CEU - Roma jogok és az ECtHR, előadást tartott Farkas Lilla 2008. december 3-án Mohácsi Erzsébet a Széchenyi Szakkollégiumban tartott előadást, illetve a Rádió C-ben 2008. december 11-én Rádió C-ben nyilatkozott Mohácsi Erzsébet
II/4. Esélyteremtés a közoktatásban
Rajtkő programba bevont gyermekek táboroztatása A Magyar bankok a hátrányos helyzetű fiatalok képzéséért program az alapítványunk kezdeményezésére indult el. Bank közeli szakmákat oktató, befogadó szakközépiskolákat támogatnak a Magyar Bankszövetség, illetve egyes tagbankok az iskola és a bank közötti, a szakképzési hozzájárulás terhére kötött támogatási szerződés keretében. A programba bekerült roma fiataloknak a program mentort, ingyenes szolgáltatásokat, korrepetálást biztosít. A programba bekerült és későbbiekben bevonható gyerekeket, valamint az alapítvány jogi eljárásaiban érintett gyerekeket nyári táborba vitte az alapítványunk. Ezek a gyerekek meglehetősen nehéz helyzetben vannak, miután többen új iskolába járnak, ahol a szegregált és alacsony minőségű oktatásban megszokottnál magasabb elvárásoknak kell megfelelniük. A célunk mindenek előtt az volt, hogy motiváljuk őket is a Rajtkő programban való részvételre. (Csörög, Miskolc, Kerepes, Nyíregyháza, Hajdúhadház, Kaposvár) Összesen 65 diák vett részt a táborban, ebből 34-en voltak Rajtkő programos gyerekek és remélhetőleg további 31 lesz a jövőben Rajtkős.
A tábort a CIB Bank (1500e), Magyar Telekom (1150e), Magyar Bankszövetség (785e) és a Polgár Alapítvány (785e) támogatták. (lásd mellékelt táblázat szerinti bontásban, összesen 4220 000 Ft -al)
Programjaink a Roma gyerekek integrációjáért a közoktatásban
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium 19 912 000 ft támogatást ítélt meg a romák minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzáférése c. projektünkre, a „Civil szervezetek és az anti-diszkriminációs törvény végrehajtása” - 2005/017-520.03.02-0007 program keretén belül.
A projekt fő célja volt az oktatási szegregáció és az oktatás feltételeinek és minőségének terén meglévő diszkrimináció felszámolásával és a hátrányos helyzetű, elsősorban roma tanulók minőségi oktatáshoz való hozzáférésének elősegítésével a célcsoport továbbtanulási esélyei jelentősen javuljanak, lehetőségük nyíljon – mint bárki másnak – középiskolában és felsőoktatási intézményben továbbtanulni, piacképes tudást szerezni, a helyi és országos közélet kompetens szereplőivé, döntéshozóivá, (etnikai) közösségük érdekérvényesítőivé válni.
A projekt céljainak elérése az alapítvány főbb tevékenység típusain keresztül, mint Jogvédelem, Közösségfejlesztés, jó gyakorlatok támogatása és disszeminációja, illetve a ”Rajtkő” akcióprogram megvalósítása mentén zajlott. Különös figyelmet fordítottunk a nyilvánosság széleskörű bevonására. Az alapítvány kommunikációja; a civil nyomásgyakorlás és érdekérvényesítés (lobbi tevékenység) által is elősegítette a projekt céljainak elérését.
A Trust for Civil Society (CEE) 2008-ban 3266 000 Ft-al támogatta a munkánkat. Amely támogatást főként a működésre, adminisztrációra, szakértői díjakra és a közösségi munka során felmerülő költségekre fordítottunk.
III. Támogatások és felhasználása
Az év folyamán az alábbi támogatásokat kapta az alapítvány
Támogató Áthozat előző évről (eFt) Tárgyévi költség (eFt) Tárgyévi támogatás (eFt) Többlet költség (eFt) Átvitt támogatás Támogatási Költség (+) Támogatás (-) következő évre(e Ft) cél Banks Bankszövetség 311 521 785 47 Rajtkő tábor Trust For Civil Society (CCE) 705 3.568 3.266 403 műlödési költségek CIB Bank 1.500 1.500 Rajtkő tábor Szociális és Munkaügyi Minisztérium Civil szervezetek és az anti- DEMNET 10.763 20.915 9.149 1.003 diszkriminációs törvény végrehajtása Szociális és Munkaügyi Minisztérium DEMNET 2 1.092 13.015 11.923 Civil szervezetek és az anti- diszkriminációs törvény végrehajtása Gallilei Alapítvány 100 100 Roma gyerekek iskolai esélyegyenlőségének támogtása Nyílt Társadalom Intézet-OSI 3 15.848 16.160 312 Jogérvényesítés, működési költségek Polgár Alapítvány 784 785 Rajtkő Tábor Rákosi és Kiss Bt. 659 137 522 Roma gyerekek iskolai esélyegyenlőségének támogatása Summa Artium Kultúra Támogató Kht. 220 2.245 2.975 950 Roma ügyvédjelölt alkalmazása betanítása Magyar Telecom 1.162 1.150 12 Telecom költség hozzájárulás TIG-RES Rt. 50 50 Rajtkő tábor Összesen 311 12.447 47.822 48.835 1.062 14.210
Az Alapítvány az APEH 1%-ból 670 eFt-ot kapott, melyet az adókötelezettségei egy részének megfizetésére használata fel. A SuliNova Közoktatási- Fejlesztési- és Pedagógus-továbbképző Kht.-nek végzett pedagógiai szakértés, mint közhasznú tevékenység bevétele tárgyévben 5.920 eFt, előző évről áthozott bevétel 1.306 eFt volt. Tárgyévi költség és adott támogatás 2.778 eFt, következő évre átvitt bevétel 4.448 eFt. A támogatást a Csörögi Egyesület kapta 420 eFt összegben.
Az alapítvány a kapott támogatásokból 4.078 eFt-ot tovább adott az alábbiak szerint:
Támogatást kapta Támogatást adta Összeg (eFt) Szociális és Munkaügyi Minisztérium Napraforgó Tanoda 3.185 Summa Artium Kultúra Támogató Kht. Dr. Farkas Lilla-ügyvédjelölt költségeire 323 SuliNova Kht. Csörögi Egyesület 420 Trust for Civil Society (CEE) Jászsági Roma P.SZ. 150 Adott támogatás összesen 4.078
IV. MÉRLEGHEZ KAPCSOLÓDÓ KIEGÉSZÍTÉSEK
Az Alapítvány befektetett eszközeinek nettó értéke nulla. A WEB Lap készítés bruttó értéke 100eFt, 2db számítógép bruttó értéke 572 eFt. Tárgyévben elszámolt értékcsökkenés 56 eFt.
Az Alapítvány pénzkészlete 2008. 12.31-én Pénztár: 9 eFt. Bank: 19.617 eFt Kártyás bank egyenlege: 4 eFt Összesen: 19.630 eFt
Rövid lejáratú követelések (eFt)
Kaució 160 Egyéb követelés 400 APEH önellenőrzési pótlék 30 Összesen 590
Aktív időbeli elhatárolások között 138 e Ft szerepel. Bevétel elhatárolás Bankkamat elhatárolás 61eFt
Költség elhatárolás Complex jogtár 2009.01.-08.hó CEE 77eFt
Rövid lejáratú kötelezettségek (eFt) Belföldi szállítók 1.509 SZJA 210 EHO 13 Munkaadói hozz. 15 Munkaváll. hozz. 8 Nyugdíjjár. 71 Eg. bizt. jár 55 Munkabér 265 APEH késedelmi pótlék 32 Összesen: 2.278
Passzív időbeli elhatárolások között 18.915 eFt szerepel.
Támogatások elhatárolása III. pont táblázata szerint: 14.210 eFt SuliNova Kht. bevétel elhatárolás: 4.448 eFt Bevételek elhatárolása összesen: 18.658 eFt
Bérleti díj 08.12.hó 120 eFt Üzemeltetési költség 08.12. hó 48 eFt Telefon költség (DEMNET 2) 08.12.hó 25 eFt Bankköltség (OSI 3) 2008. év 15 eFt Tagdíj-ügyvédjelölt 2008. év 24 eFt Munkába járás ktg ügyvédjelölt 08.12. hó 25 eFt Költségek elhatárolása összesen 257 eFt V. EREDMÉNYKIMUTATÁS RÉSZLETEZÉS
Megnevezés Összeg eFt
Közhasznú célú működésre kapott támogatás 37.522 - ebből központi költségvetésről 21.004 - Nyílt Társadalom Intézet 15.848 - APEH 1% 670
Pályázati úton elnyert támogatás 9.908 Közhasznú célú működésre kapott támogatás 47.430
Közhasznú tevékenységből származó bevétel 2.779 Pénzügyi tevékenység bevétele, egyéb bevétel 714
Közhasznú tevékenység összes bevétele 50.923
Anyagköltség 593 Igénybevett szolgáltatások 33.716 Egyéb szolgáltatások (bankköltség, illeték) 188 Bérköltség 6.141 Személyi jellegű egyéb ráfordítások 3.776 Bérjárulékok 1.997 Értékcsökkenési leírás 111 Adott támogatás 4.078 Egyéb ráfordítások 33
Közhasznú tevékenység összes ráfordítása 50.633
Közhasznú tevékenység eredménye 290 Mérleg szerinti eredmény 290
Tárgyévben foglalkoztatott munkavállalók átlagos statisztikai létszáma 1 fő.
TÁJÉKOZTATÓ ADATOK
A kuratórium munkájáért nem kap juttatást. Az Alapítvány Kuratóriumának elnöke Mohácsi Erzsébet (1086 Budapest, Koszorú u. 8-10) aki az alapitvány igazgtója ia egyben. Az alapitvány igazgatója tárgyévben bérköltségként 6.116 eFt juttatásban részesült.
Az Alapítvány működését további három kurátor segíti.
A Kuratórium tagjai: Újlaky András (titkár) lakcíme: 1114 Budapest, Bartók Béla út 49. Eleőd Ádám (tag) lakcíme: Florida 375, 6 th Floor, 1005 Buenos Aires Kállai László (tag) lakcíme: 5055 Jászladány, Rácz Aladár u. 1.
Az Alapítványban Felügyelő Bizottság működik. A Felügyelő Bizottság tagjai: Polinszky Gábor lakcíme: 1025 Budapest, Nagybányai u. 51. Hegedűs József lakcíme: 1025 Budapest, Sarolta u. 5. Dr Hegyesiné Orsós Éva lakcíme: 1075 Budapest, Károly krt. 13-15. B épület IV/ 26.
Bérköltség Teljes munkaidőben foglalkoztatottak bére 6.116 eFt Állományon kívüli bérköltség 25 eFt Összesen 6.141 eFt
Személyi jellegű egyéb kifizetések: Rajtkő tábor költségei 2.990 eFt Karácsonyi ajándék 3 eFt Gépkocsi költségtérítés 8 eFt Reprezentáció 435 eFt Foglalkozás egészségügyi szolgálat 9 eFt Természetbeni juttatás-telefon 96 eFt Természetbeni juttatás SZJA vonzata 52 eFt CFCF Alapítvány 5. születésnapja 183 eFt Összesen: 3.776 eFt
|